koronavírus
Szolgáltatás

Globális krízis a koronavírus miatt

A tavalyi év, azaz 2019 végén Kínában kirobbant koronavírus mára megfertőzte az egész világot. A vírus elterjedésének egészségügyi kockázatai mellett, súlyos következményei lehetnek mind az európai országok gazdaságában, mind a világgazdaságban. A vírus terjedésével kapcsolatos óvintézkedések, miszerint tanintézményeket zárnak be, utazási tilalmakat léptetnek érvénybe, egész Európát érinti. Az már nem is számít nem várt elrendelésnek, hogy Olaszország teljes karanténba került. De milyen lesz a koronavírus gazdasági hatása? Egyelőre a kérdésre nem lehet pontos választ adni, mivel nagyon bizonytalan becslések vannak a koronavírus gazdasági hatásáról, ellenben abban egyetértés van, hogy nem várható javulás.

Állítólag még messze nincs a csúcsán a koronavírus járvány a világban, de a gazdaságban már jelenleg is érezni a hatásait. Ez legfőképpen a tőzsdeindexek negatív rekordok döntögetésében mutatkoznak, de e mellett a reálgazdaságban is érezhető a járvány hatása. Például a turizmusban, naponta mondanak le utazási foglalásokat, egyes turisztikai cégek a foglalások bezuhanását tette közzé. Továbbá az iparvállalatok tekintetében és érezhető a járvány hatása, hiszen a cégek arról panaszkodnak, hogy alkatrészhiánnyal küzdenek, mivel a gyártók karantén ideje alatt leállították a gyártást. Egyelőre azonban még nagyon nehéz megválaszolni, hogy mennyivel fogja vissza a világgazdasági növekedést a járvány, vagy, hogy okoz-e majd jelentős hanyatlást egyes gazdaságokban. Tény, hogy a jelenleg kialakult helyzet globális szinten súlyos következményeket von maga után.