Konténerből helyiségeket

Szervusztok! Nemrég jártam egy fröccsöntéssel foglalkozó cég újonnan megnyitott telephelyén, ahol a hatalma csarnokban nem volt lehetőség iroda kialakítására. voltaképpen nem csak irodát, de semmilyen szociális helyiséget nem lehetett kialakítani, mivel egyetlen hatalmas bádogdoboz volt az egész.


A tulajdonos, aki régi ismerős, úgy hidalta át ezt a problémát, hogy egy konténerekkel foglalkozó cégtől új irodakonténereket bérelt és ezeket a csarnokon belül helyezte el, tulajdonképpen szobákat kialakítva. A fő tárgyalóhelyiség voltaképpen direkt erre a célra kialakított irodakonténer wc helyiséggel egyben, illetve, bár nem jártam mindegyikbe, gyanítom, hogy egy konyhát és egy öltöző egységet láttam még, melyet az alkalmazottak használhatnak.
Ahogy az ismerősöm elmondta, bár csak bérli a konténereket, mégis vadonat új irodakonténert kapott, méghozzá meglehetősen olcsón és az irodakonténert wcvel pedig sima alapáron kapta, mintegy ajándékként, így tökéletesen meg van elégedve ezzel a megoldással, és egyelőre nem is tervezi a lecserélésüket, inkább a gépeket modernizálja majd.
Ahogy ott voltam, és beszélgettünk, az az érzésem támadt, hogy ennél jobb megoldást nem is találhatott volna, év valószínűleg, ha neki lennék, és egyáltalán rátalálok a konténerekre, én sem tennék másképp.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.