A kert dizájnjának kiépítése az alapoknál kezdődik, az igazság pedig az, hogy nem elég néhány dekorációs kiegészítővel a szupermarketből hazatérni ahhoz, hogy a kinti tér szép és igényes legyen. A mutatós arculat kialakítását az öntözés tervezés első lépései adják, amit minden esetben csak és kizárólag profi szakértőre érdemes bízni. Szili Krisztián elmondása szerint, akit joggal tarthatunk a téma szakemberének, az öntözés tervezés akkor jár kielégítő végeredménnyel, ha nem keverjük a különféle típusokat, azaz egy bizonyos zónán belül vagy a csepegtetést vagy a szórófejes megoldást használjuk, de semmi esetre sem mind a kettőt. Abban az esetben, ha az öntözés tervezés során, az említett szórófejes technika mellett tesszük le a szavazatunkat, fontos a fejeket a pázsit teljes lefedettsége érdekében bizonyos távolságra helyezni egymástól. Ha nem így teszünk, könnyen lehet, hogy bizonyos területek vízellátása nem lesz kielégítő, de ennek a fordítottja is igaz. Ha a szórófejeket túl közel helyezzük el egymástól, elképzelhető, hogy eláztatjuk a kertet. Az öntözőrendszer telepítés árak a telep határaitól, a talajviszonyoktól, az árnyékos, illetve napsütötte területek arányától függenek. Éppen ezért elmondhatjuk, mivel nincs két egyforma kert, így két egyforma árajánlat sem létezik, ezt minden esetben személyre szabottan készíti el Szili úr. Az okleveles öntözőrendszer tervező hangsúlyozottan kijelenti, nem korrekt eljárás az árajánlat készítéséért pénzt elkérni, hiszen ez esetben a megrendelő olyanért fizet, amit még nem is biztos, hogy igényelni fog. Sőt, a szóban forgó árajánlat abban az esetben sem elfogadható, ha nem tételes, azaz nem tartalmazza pontosan lépésről-lépésre azokat a folyamatokat és kellékeket, amelyek az öntözőrendszer telepítéséhez szükségesek. A tökéletes árajánlat egyértelmű, átlátható és ahogy már említettük, tételes. Az öntözőrendszer telepítés árak esetében, a helyszíni szemle és a részletes vázlatterv is költségmentes. Részletesebb tájékoztatást a fent elérhető linken keresztül kérhet.
